Az ország előtt 
nehéz évek állnak. Egy ilyen közhelyes mondat lenne az, amely talán legegyszerűbben jellemezné a szlovákiai helyzetet. A jelenlegi kormány ugyanis csak minimális korrekciókat képes majd végrehajtani a gazdaságon, de ezek pontosan szavazóbázisaik pénztárcáját célozzák meg, így nem kell ahhoz semmilyen felmérést tanulmányoznunk, hogy nyilvánvaló legyen,a következő parlamenti választások komoly változásokat hozhatnak.
Igazából már a kormány megalakulásakor azt jósoltam, hogy négy év múlva Fico pártja egyedül alkot majd kormányt, s már az elmúlt hónapok statisztikai felmérései is hasonló eredményeket mutatnak. Pedig még csak egy év telt el, mióta a jobb-liberális erők vezetik az országot. Jómagam, mint jobboldali ember örültem, hogy véget ért a Fico-korszak első része, de mérsékelt örömöm fokozatosan a kiábrándulás kezdett úrrá lenni. Leginkább amiatt, hogy megtapasztaltuk, nem csak a kereszténydemokrata gondolkodás jelent Szlovákiában mást, mint nemzetközi szinten, de hasonlóan van ez a számomra korábban annyira szimpatikus SaS-szel is.
Ügyes kommunikációval ugyanis még engem is meggyőzött a liberális párt, s még azon is elgondolkodtam, talán éppen rájuk szavazok. Aztán végül személyes szimpátiák alapján egy másik párt listájáról választottam. 13 hónappal a választások után úgy érzem, jól tettem, hogy nem Sulíkékra voksoltam. Az SaS ugyanis számomra a legnagyobb csalódást jelenti a szlovák kormányban. Ez nem annak köszönhető, hogy a másik három párt annyira remek teljesítményt nyújtana. Ők is haloványok, de a jobbos pártokról eddig is tudtam, hogy legfeljebb a gazdaságpolitika egyes elemei miatt lehet őket kedvelni, a narancsba öltöző magyar politikusok vegyes pártjától pedig nem lehetett sokat várni. Hozták is a megszokottat, amely nekem kevés.
Az SaS pedig már egy éves kormányzása alatt bizonyította, nem több mint elődei. Az SOP vagy az ANO is ideiglenes pártok voltak, s talán éppen azért, mert túl korán kerültek a kormányba. Ugyanez a helyzet áll most is elő, s Matovičék kiválása, folyamatos parádézása sokat árt ennek a pártnak. Politikai szinten ugyanakkor nem sikerül túl sokat alakítani, pedig volna rá lehetőség.
Mindez persze csak egy szubjektív vélemény, másrészt viszont a SMER-SD népszerűségének ilyen mértékű növekedése tény. Elemzőként mondhatnánk azt, hogy mindez törvényszerű, ahogy a kormánypártok preferenciáinak visszaesése. Itt viszont többről van szó. Olyan helyzet fenyeget 2014-ben, sőt lehet korábban is, amely Szlovákiát akár évtizedekre meghatározhatja. Gondolom ezt azért, mert bármennyire szeretné a szlovák sajtó Orbán Viktort Ficohoz hasonlítani, a szlovák politikus kommunikációja, egész politikai megjelenése sokkal agresszívebb, nem beszélve nacionalizmusáról. Ugyanakkor Orbán olyan gazdasági eredményeket mutathat fel korábbi kormányzási időszakából, amelyet a szlovák baloldal vezére soha nem fog.
Abban tehát biztos vagyok, hogy a SMER-SD nem a Fideszhez hasonló lépésekkel próbálna operálni, hanem a gazdaságpolitika olyan szintű teljes átalakítására törekedne, amely a 90-es évek végén tapasztalható szintekre süllyesztené az országot. Az olvasó most azt gondolja, hogy ez lehetetlen és túlzás a jóslatom, de a süllyesztő eljöhet, mert Szlovákiában annyira gyenge a lakosság véleménynyilvánítási hajlandósága, hogy ezt is lenyelnénk.
A veszély tehát itt van, jobb lesz felkészülni, s csak bízni tudok benne, hogy a jelenlegi kormány lépései végre az ésszerűség irányába fognak hatni. Ennek hiányában biztosan állítható, a baloldal fog hatalmas fölénnyel nyerni, amelynek vezére esetleg nem is Robert Fico lesz. Az ügyes jogász akkora talán már a Hodža téren fog tágas otthonában teázni.
